en-A munkabér hiány 1,56 millió volt!
A mai cikkben egy újabb munkaügyi pert dolgozunk fel, amiben közel 90 óra munkánk van!
Egy munkavállaló ügyvédje keresett meg minket, hogy véleménye szerint ügyfelét, aki korábban egy fuvarozó cégnél volt gépkocsivezető, a volt munkaadó súlyosan megkárosította.
Ezt kellett egy összehasonlító számfejtéssel igazolnunk, vagy cáfolnunk. Megkaptunk minden szükséges dokumentumot. Munkaszerződést, tájékoztatót, munkaköri leírást, 2 évre visszamenőleg az összes bérlapot, és a menetlevél másolatokat.
Itt jegyezném meg, hogy a sofőr nagyon gondosan mindent megőrzött, és másolt, vagy fényképezett, valamint a menetleveleken jelölte a határátlépéseket, így tudtuk a napidíjakat és a külföldi országokban járó minimálórabéreket is megállapítani. Ezen kívül a sofőr átadta a releváns digitális sofőrkártya adatait is, digitális formában.
Mi első körben elvégeztük a kiértékeléseket, ebbe a hiba jegyzőkönyv, vezetési eseménylista, jelenléti ív, és a vezetett járművek kimutatása tartozik bele. Ezek után manuálisan összesítettük a napidíjak összegét, havonta, a külföldi minimálbérek óraszámát, és a kifizetendő pótlékok óraszámát is.
Ezt követően elvégeztük a kontroll számfejtést. Sajnos a sofőr részére, semmilyen pótlékot nem számfejtett a korábbi munkáltató bérügyese, és a minimálbérek is rosszul kerültek elszámolásra.
Ennek következtében az ügyvéd gyanúja beigazolódott, a védencét a volt munkaadó, a 2 év alatt összesen, 1,56 millió forinttal károsította meg.
A képen az elkészült szakértői véleményünket:
Itt jegyezném meg, hogy ezen sofőrnek, mi kötöttük a jogvédelmi biztosítását. Így számára sem az ügyvédi, sem a mi magas munkadíjunkat nem kellett megfizetnie, mivel azt a biztosító állta.